Még nem regisztráltál? 2 perc az egész! Erre tessék

Dragon Ball Z sorozat

Öt év telt el a Dragon Ball eseményei óta, amikor Son Goku feleségül vette Chi-Chi-t. Kettejüknek született egy közös gyereke is, Son Gohan, aki nagyon tehetséges lenne, de az anyja azt szeretné, ha inkább tanulna, és nem foglalkozna a harcművészetekkel. Egy nap azonban minden megváltozik, amikor egy különös idegen, Raditz érkezik a Földre. Önmagát csillagharcosnak, Son Gokut pedig a testvérének nevezi, aki szintén egy volt közülük, feladata pedig a Föld elfoglalása lett volna, amely azonban egy gyerekkori súlyos fejsérülés miatt elfelejtődött. Mivel Goku nem hajlandó közéjük állni, Raditz elrabolja a fiát, nem sokkal később pedig végez Gokuval. Míg a kristálygömbök segítségével fel nem támasztják, hogy szembeszállhasson Nappával és Vegitával, a két másik csillagharcossal, az ősellenségből szövetségessé előlépő Ifjú Sátán vállalja a feladatot, hogy tréningezi Son Gohant.

  • Színész
  • Rendező
  • Író

imdb link  0 perc  0

Cimkék: Anime | Japán |




Kapcsolat

Tárgy:
Üzenet:
 
captcha